AAntropocén-figyelő
← Vissza az archívumhoz

2026-09-26

Antropocén-figyelő — 2026-09-26

A hét 1671 nyers találatából 240 volt új, és öt tétel jutott át a technikai szűrőn (racsni: három, MI: kettő). Érdemi figyelmet egyetlen, teljes szövegben ellenőrzött cikk érdemel: a szerzők a 2030 utáni fenntarthatósági agenda alaplogikáját módosítanák a célok kipipálásáról a regeneratív, önmagukat erősítő társadalmi-ökológiai folyamatok kialakítására. Ez közvetlenül kapcsolódik a globális kormányzás kérdéséhez, de javaslat, nem új empirikus eredmény.

1. A regeneratív fejlődési célok alakítsák a 2030 utáni fenntarthatósági napirendet

Steffen Farny, Joern Fischer, Vânia G. Zuin Zeidler, David J. Abson, Caitlin McElroy · PLOS Sustainability and Transformation · 2026. szeptember 21. · 10.1371/journal.pstr.0000285 · Kulturális evolúció és globális együttműködés · teljes szöveg alapján

Mit állít. A szerzők véleménycikke szerint a 2000–2015 közötti Millenniumi Fejlesztési Célok és a 2015–2030-as SDG-k nem tudták kezelni a társadalmi és biogeofizikai problémák összekapcsolódását: a célok gyakran szilóként, egymástól elszigetelten valósulnak meg, miközben az egyenlőtlenség és a környezeti degradáció tovább nő. A „Regenerative Development Goals” (RDG) nem egyszerűen új célpontokat adna a 17 SDG mellé, hanem három paradigmaváltást javasol. A céloknak több, egymással összekapcsolt területet kell átfogniuk; a fejlődést mennyiségi növekedés helyett a társadalmi és ökológiai rendszerek virágzásaként kell mérni; és a célkitűzésnek nem először rögzített végállapotokat, hanem a romló visszacsatolások regeneratívvá fordítását kell követnie. A megvalósítás kulcsfogalma az ágazatokon és léptékeken átívelő „regeneratív útvonal”: közösségek, kormányok és vállalatok közösen azonosítják és erősítik a pozitív, önmagukat fenntartó dinamikákat. Példáik a regeneratív mezőgazdaság, a körforgásos kémia, a befogadó munkahely és a társadalmi tőkét építő kereskedelem; ezek illusztrációk, nem a cikkben tesztelt összehasonlító eredmények. A cikk a globális fenntarthatóságot gátló, egymásba kapcsolódó visszacsatolások kezelését teszi a napirend középpontjába, ezért jól kapcsolódik a Waring–Wood–Szathmáry-féle „racsni” problémához: a jelenlegi intézményi célrendszer nem feltétlenül ellensúlyozza a kitermelő dinamikákat, de a szerzők nem tesztelik közvetlenül a népességstruktúra-problémát vagy a kulturális csoportszelekciót.

Miért fontos ezt tudni. A bizottság számára a tét nem egy új indikátor, hanem a szakpolitikai értékelés egysége: egy program akkor lehet sikeres, ha több rendszerben egyszerre javítja a regeneráció feltételeit, nem csak egy SDG-mutatót. Ez olyan globális kormányzási kérdést vet fel, amelyet a Waring-féle keret is előre jelez: hogyan lehet a különböző országok, ágazatok és intézmények versenyét olyan visszacsatolásokká alakítani, amelyek nem a rövid távú kitermelést jutalmazzák. A javaslat erőssége, hogy a célok közötti kölcsönhatásokat és az irányt hangsúlyozza; gyengesége, hogy a cikk nem ad közös mérési protokollt, oksági tesztet vagy végrehajtási mechanizmust. Ezért az RDG egyelőre keretezési és napirendformáló javaslat, nem bizonyított szakpolitikai recept.

Mit érdemes vele kezdeni. A 2030 utáni agenda, az SDG-k hazai felülvizsgálata és a rendszerszintű indikátorok napirendjén érdemes megvitatni. A testület kérdezze meg: melyik három-négy hazai szakpolitikai területen lehetne ténylegesen mérni, hogy a beavatkozás regeneratív visszacsatolást hoz-e létre, és ki lenne ezért elszámoltatható.

Megnézve és kihagyva